Ház és kert Feng Shui
N. Kovács Tímea (Fordító)
A feng shui a környezettel való harmonikus együttélés ősi kínai művészete. Segítségével az ember megtanulhatja felismerni a pozitív és negatív energiákat, ezeket felerősítheti, illetve védekezhet ellenük. mirknig.com
Ebben a könyvben szeretnénk elmagyarázni a feng shui alapelveit, és megmutatni, hogy milyen segítséget nyújthatnak. Ugyanakkor számos ötletet is találnak majd arra vonatkozóan, hogy miképpen lehet a minket körülvevő belső és külső terekben már egészen egyszerű eszközökkel is felerősíteni a pozitív energiákat.
Ennek a könyvnek a középpontjában az ún. «iránytű módszer» áll, amely a «nyolc irány» elvét követi. Ugyanakkor azonban bemutatunk egy másik feng shui irányzatot is, amelyik a bágua elvvel dolgozik.
A szép kivitelű kötetből megtudhatunk mindent, amit tudni érdemes az ősi kínai tudomány eredetéről és praktikus tanácsokat kapunk a harmónia, a jó közérzet és a sikeres élet eléréséhez.

年:
2006
语言:
hungarian
页:
145
ISBN 10:
9633695651
ISBN 13:
9789633695654
文件:
PDF, 63.53 MB
IPFS:
,
hungarian, 2006